MTA Kémiai Kutatóközpont
“Utazás a nanotechnológiai világába”
A Kémiai Kutatóközpont a felületkémia és a nanotechnológia területén tart bemutatót a diákoknak, mely egyrészt különböző nanorészecskék előállítását, felületi bevonatok kialakítását illetve ezek jellemzését (mikroszkópiai, elektrokémiai stb. módszerekkel) jelenti.
Maximális résztvevői szám: 25-30 fő (egy osztály)
A látogatás menete:
- Nanomozaik – bevezető foglalkozás az informális oktatás módszerével a nanotudományok világába (40-45 perc)
- A bevezetőben megismert módszerek, mikroszkópiai felvételek, bemutatott anyagok “származási helyének”, a laborok világának bemutatása három 10 fős csoportban forgószínpad szerűen (90 perc)
- Látottak összegzése, lezárás – emléklap átadása a látogatásról (10 perc)
MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet
A látogatások során a diákok megtekinthetik az intézmény és benne a kutatók, illetve a tudományos berendezések működését, valamint módjukban áll beszélgetni is a kutatókkal a tudományt érintő kérdésekről. Lehetőség nyílik többek között a transzmissziós elektronmikroszkóp (TEM) működési mechanizmusának, alkalmazási lehetőségeinek megismerésére. A TEM segítségével betekintést nyerhetnek a vizsgált anyag atomjainak konkrét elrendeződésébe, amely végül meghatározza az anyag makroszkopikus tulajdonságait. Az elektronmikroszkóp előnye, hogy az eléggé felgyorsított elektronoknak a hullámhossza nagyságrendekkel kisebb, mint a látható fényé, s ez lényegesen jobb felbontást tesz lehetővé.
Maximális résztvevői létszám: 5-15 fő
Korábbi látogatásokról bővebben: http://alag3.mfa.kfki.hu/mfa/nyariiskola/nyilt_nap/index.htm
BME Kármán Tódor Szélcsatorna Laboratórium
A laboratórium négy különböző típusú szélcsatornával rendelkezik. Ezekben az alacsony sebességű áramlástani problémák széles skáláját tudják vizsgálni. A látogatások alkalmával lehetőség nyílik áramlási tesztelések megfigyelésére.
http://www.ara.bme.hu/~balczo/karman-wtl/
Nagy Gén Diagnosztikai és Kutató Kft.
”Csináld magad” képzések
Egyedi genetikai vizsgálatokkal vagy átfogó géntérképezéssel lehetőség nyílik a szüleinktől örökölt egyedi jellemzőink megismerésére. Mivel a mindennapi embereknek kevés információja van a géndiagnosztikáról, ezért lehetőség nyílik tudományos ismeretterjesztő program keretében megismerkedni a diagnosztikai eszközökkel, módszerekkel.
Kétféle látogatási lehetőség közül választhatnak az iskolák:
- 5 órás interaktív laborgyakorlat maximális létszám: 12 fő
- 1 órás laborlátogatás: 12 fő
A képzés keretében lehetőség nyílik az érdeklődő diákok számára, hogy bepillantást nyerjenek egy molekuláris biológiai labor mindennapi működésébe, valamint a napi gyakorlatban használt modern molekuláris biológiai módszereket is kipróbálhatják.
A ”Csináld magad!” képzés az alábbi laboratóriumi vizsgálatokat tartalmazza (szabadon
választhatóak)
1. “Helyszínelők: C.S.I. 11/a” – Örökítőanyag tisztítása szájnyálkahártyából
2. “A jóból sosem elég” – Génszakaszok sokszorosítása
3. “Klónok támadása” – Klónozás
4. “Amikor a szike nem a húsba vág” – Génsebészet
5. “Nemrég mutáltam” – Mutációk előállítása
6. “A mutáltak megtalálása, avagy kinek a génje változott” – Mutációk kimutatása
További információ:
Fütő Réka kapcsolattartó
Tudástársadalom Alapítvány
Mobil: 06 30 866 3532
E-mail: futo.reka@tudastars.hu







