Látogatások cégek kutatás-fejlesztési központjaiba, akadémiai intézetekbe, mely során szakkörök, iskolai csoportok látogatását szervezzük meg olyan kutatóhelyekre, ahol az érdeklődők első kézből kaphatnak információkat a kutatói pálya mindennapjairól.
A programunkban résztvevő diákok számára lehetőséget teremtettünk, hogy egy-egy napra ellátogassanak olyan kutatóhelyekre, intézetekbe, laborokba, ahol személyes tapasztalatokat szerezhettek az ott folyó munkáról, arról, hogy valójában mi minden történik, míg megszületik egy újabb tudományos eredmény. Bepillantást nyerhettek olyan helyszínekre is, amelyek nehezen fogadtak külső látogatókat. Csoportokat szerveztünk az MTA Kémiai Kutatóközpont, az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet laborjaiba, ahol a kutatók bemutatták azokat az eszközöket, amelyek segítségével végzik kutatómunkájukat, továbbá géndiagnosztikai laboratóriumba látogathattak a diákok, ahol ötórás foglalkozáson keresztül ismerkedhettek meg a klónozás és a génsebészet alapfogalmaival.







